Nem könnyű a Táncos élete. Szinte csak vegetál a mindennapokban. Akkor éled, amikor a Tánc angyalának csókja megérinti, és teste mozdulni kezd. Olyan magasságokba szárnyal akkor, ami földi halandó számára utolérhetetlen. Egy igazi Táncosnak az a szerencséje, hogy vele ez a csoda nap mint nap megtörténhet.
A Táncos: Bakó Gábor
Hogyan magyaráznád el egy bolygónkra csöppenő idegen lénynek azt, hogy mi a tánc és miért művelik az emberek évezredek óta?
Inkább táncolni kezdenék, mintsem beszélnék egy idegen lénynek. Elkezdenék mesélni valamit a testemmel a szerelemről, gyűlöletről, nyugalomról, féltékenységről, kétségbeesésről, csábításról, születésről, szeretetről, halálról. Azt azért egy fordító gép segítségével elmondanám, milyen fantasztikus érzés, amikor elkezdek repülni; felpörög a lelkem, kiráz a hideg, szárnyalni kezd a gondolat a mozgás által, megtalálom a harmóniát a zenével, a környezettel, önmagammal és a világgal. Megnyugszom, átadom magam a kiszámíthatatlan izgalmas történésnek: a Táncnak. Ennyit mondanék első körben.
A tánc ősi nyelv. Talán nem is voltak még szavak, nem tudtam elmondani, éhes vagyok, inkább elmutogattam; beleszerettem valakibe, eltáncoltam; levadásztam az állatot, amiből családom egy hétig jól lakhatott, így hát örömtáncot jártam a boldogságtól; meghalt az apám, ezért eltáncoltam a fájdalmamat, az őrjöngést, a kétségbeesést. A testemmel írom a verseket, a regény a mozdulataim egymásutánjából születik, a fejezetek kis koreográfiák összessége.
Talán a magamutogatás, a mese, a kommunikáció és a túlélés a jelszó, de az biztos, hogy a tánc az első művészetek egyike.
Mit jelent a tánc neked?
A mindennapi létem alapeleme. Nem egyszerű hóbort vagy kirándulás egy hegyre, ez a legnagyobb hegy, amit valaha láttam, jó volna felérni a csúcsra, de minél többet foglalkozom vele és mélyedek bele, annál jobban érzem, mennyi minden hiányzik még belőle – a csúcs egyre messzebb van. Boldogságot, gyötrelmet, szerelmet, halált, tavaszt és őszt, gyönyört, fájdalmat és mindezt egyszerre, katarzist jelent.
Aki hallja szavaidat, látja táncodat, megízleli kifogyhatatlan energiákkal megtartott táncóráidat, azonnal részesévé akar válni e csodának!
Mit gondolsz, miért van az, hogy -bár ősi nyelv- mégis oly sokan félnek tőle, nem merik kipróbálni, átadni magukat a mozgásnak, ritmusérzék hiányára, "kétballábra" hivatkozva?
Olyan misztérium veszi körül a Táncot és a Táncost, amely szinte megérinthetetlenné teszi. Félünk megmutatni, hogy testünk nem tudja ugyanazt a mozgásharmóniát, amit látunk a színpadon vagy éppen a próbateremben a Táncostól, aki már addigi életét feláldozva tökéletesre csiszolva, teljes harmóniában önmagával közöl egy történetet, a testével rajzolva a szavakat. Ha ezt a szintet akarjuk hozni (mivel már láttuk a tökéletes előadást), minden porcikánk azt kiabálja, ez nekem sohasem fog menni! Ám nem is mindig ez a cél! A cél: önmagamat táncolni, a saját testnyelvemen. Az utánzás sokat segíthet, érdemes különböző stílusokat megtanulni, de önmagunk kifejezésrendszerének kialakítása sokkal bonyolultabb és mélyebb feladat. Az első lépések bizonytalanságát tetézheti a „biztos mindenki engem figyel és rajtam röhög” érzés, de ez tévhit! Nincs a másikon nevetés, hiszen a saját korlátainkkal való küzdelem leköti energiáinkat, így biztos nem a másik sutaságán fogunk nevetni – a táncórán szenvedés van, szenvedély van, elképesztő mennyiségű gyakorlással. Hihetetlenül sok verejtékcsepp néhol sírással, néhol boldogsággal, örömmel átitatva. Ez is rémisztő lehet.
Ám a táncról nem beszélni kell, hanem csinálni! Sokat, sokat és még többet…
Nyilván ez hallatlan mennyiségű időt és energiát igényel - mikor aludtad ki magad utoljára?
1978-ban. (Nevet.)
Honnan, ki(k)től származik a táncnyelved?
Elsődlegesen Jeszenszky Endrétől, a Mesteremtől, aki a klasszikus balett rendszerével teljesen átformálta addigi kamaszkorba hajló, ide-oda csukló, nyeglő, néhol tónustalan, fejlődésben lévő testemet. Ami ezt a korszakot illeti, kőkemény munka, kitartás, és totális ellentéte volt az addigi kontúrtalan életemnek. Később, amikor a nyugati kultúra már elérhetővé vált számunkra, rengeteg külső hatás érintett meg. Több mozgásrendszert tanultam, kénytelen volt a testem alkalmazkodni a szürkeállományom elvárásaihoz. Ekkor került látóterembe Martha Graham, akit a tánc megújítójának tartok. Egyedi technikáját ma is alkalmazom az óráimon. Jelentős hatással volt rám a feketék jazztánca. Alvin Ailey például, aki jó példa arra, hogy a testtel mindent el lehet mesélni. Az európai mezőnyben Matt Mattox is kimagasló rendszert adott.
A legjelentősebb fejlődés mégis ezen technikák által, ám a belső utak keresésével és felfedezésével, magamban zajlott, zajlik…
Hogyan foglalnád össze röviden azt a stílust, amit a legszívesebben művelsz?
Bakó stílus?! Remélem, egyszer lesz ilyen… Ha majd felfedezik, hogy élt itt egy megszállott, aki valóban azon fáradozott, hogy megtanítsa az alapokat, amellyel bármilyen stílus táncolható. Én erre a jazztáncot használom, mely születése óta rengeteg új elemmel egészült ki. Miért hagynám ki azokat az új hatásokat a táncomból, amelyek az áhított új irányokba visznek?
Tehát: jazztánc - balett alapokra építve.
Mikor és miért kezdtél koreografálni?
Először is tisztáznom kell a „koreografálni” szó jelentését. A kérdést úgy is felteheted, mikor csináltad életed első táncát, ami 3 percnél tovább tartott. Avagy mikor született az első színpadi, összefüggő gondolatmenettel rendelkező mű, amely átível egy egész estés produkción és dramaturgiai fordulatokkal mesél el egy történetet. Ha az első táncomat kérdezed, azt mintegy 3 év tanulás után egy reklámfilmben követtem el. A koreografálást viszont 1989-ben, az Evita című Webber darabbal kezdtem, a Rock Színházban. Igazi kihívás volt!
Mi az a plusz, amire egy koreográfusnak szüksége van a tánctudáson kívül?
Rendkívüli érzékenységre, fantáziára, táncosai fizikai és szellemi teljesítőképességének ismeretére. Azon felül természetesen kívülről-belülről tudnia kell, miről fog szólni a mű, amit alkotni készül. Sok türelemre, amíg viszontlátja a fantáziája szülte gondolatok megvalósulását.
Mire vagy a legbüszkébb koreográfusként?
Arra, hogy többször rendezőként is kiírták a nevem.
És táncosként?
Hogy felkértek koreográfusnak.
Milyen gyakorlati tanácsokkal tudod ellátni azokat a fiatalokat, akik - Hozzád hasonlóan - a táncnak kívánják szentelni az életüket?
Hitet, kitartást, gyakorlást, szenvedélyt, szorgalmat, a gyötrelmek elviselését tanácsolom és alázatot. Hogy keressék és találják meg azt az embert (Mestert), aki képes feltüzelni őket úgy, hogy feltétel nélkül bízzanak benne, mert olyan tudással és kisugárzással rendelkezik, amelyből egy életre lehet meríteni.
Melyik tulajdonságot tartod a legértékesebbnek?
A kitartást, mindenek felett! A tánc sok áldozatot kíván. Így azt is tanácsolom az új nemzedéknek, hogy éljenek egészséges életet. Megéri a befektetett energia, hiszen elképesztő csoda, amikor a színpadra léphetünk!
Van-e olyan képesség, aminek már érezted hiányát, és szívesen a birtokában lennél?
Igen: a repülés!
